Felülről


Jól látsz onnan felülről? nyilván látszódom
hisz itt állok feletted, töprengve zárszómon.
Ne kérdezd miért. Tudom, hogy hasztalan
hajkurászlak hadakozva, de tán rám nézve haszna van
majd később, addig csak hagy sírjon a hegedű,
ez az én utam, az én szénám, csak kellett volna bele tű.


Élesen látsz, jól mondom? szúr a tarkómon a tekintet,
ha pislogsz is előnyt adsz, az előny pedig megihlet.
Csak mereven nézz, arcomon arcod szőre acélszál
Nehéztüzér Úr, nem segítettél kadéttá.
Tenyeremen bónusz ránc, ha szemre teszem felsért,
miért érzem hogy bámulsz, ha örök pihenőn a szemhéj?


Felülről csak pont vagyok? vigyázz le ne lökjenek!
Itt elkísért a reptérig egy karótnyelt körmenet.
Az élén én meg véreim, vissza-vissza járva,
akkor foglal helyet szememben, újra a régi szálka.
Én kimosom az nem gond, csak látod-e, hogy kimostam?
látod-e hogy mi lettem, hogy hányszor jártam tilosban?


Onnan fentről nem látni, hogy átjegesedett talpam?
föléd szögezett a hideg szög, s csak magamban, halkan
mondom, hogy ne hallják a semmis, giccses koszorúk,
szívem ötvenné tetted, csak a külsőm, meg a korom húsz.
Érzed-e onnan felülről, hogy nincs mitől félned?
mert szemed óvását nyugtázva mutatom majd meg,
hogy hogyan kellett volna élned.