kezdetben
kezdőként egy ismeretlen kihívás,
a másik 1000 közül engem láss! csak egy kicsit más
a külsőm, szálaim foszlanak már szerteszét,
1 hónap után, szennyes, aztán 2 év a szenvedés.
miattad lettem tarka, táncod adja ihletem
így rövid időnk gyenge díszét is magamra csipkedem.
foltozott valóm, csak egy rossz állapot,
mert a szabásminta alapján a szoknyád vagyok.

később,
rajtad lengek, és hogy módját adjam is meg,
veled gyászolok, s ha kell, tapsra viszlek.
add a kezed! jókedved tenyeredbe gyűr,
bár koloncos rojtjaimmal a fájdalom vegyül
nem lehet levedleni, ne akassz a többihez,
bennem tetszeleghetsz, kimosol, majd öblítesz.
illatod belém loptam, nézd meg, hogy száradok,
bár varrógépre ítéltek, de így is szoknyád vagyok.

végül,
combodra feszülve láttatom a féltést,
csak ne ülj le! így spórolunk pár álhatatos nézést.
mert ágyékodig hajtasz, masnid se óvjam, ezzel
aztán leszaggat a bizalom, nem szolgálhatok zsebbel.
minden új kollekciónál a bokádig taszítasz,
bár bírom a gyűrődést, pont ezért szakítasz.
a mocskodat ne belém töröld, az ok már halott,
most a tanulságot hordod -öröm volt- a szoknyád vagyok.

hamar
kapj a földről fel, ráncaimat vasald ki,
megérkezem, bár kopottan, de szeretnék maradni.
világod bennem, és te borítod az enyémet,
ne legyen máshogy ez sem, szorít a szegélyem,
mert nem válnék meg, mert nem válnék el,
mert valójában kincs lennék, nem játékszer.
talán lábad a legjobb otthon, talán most kapok
egy harisnyát is mellém, talán a szoknyád vagyok.