SzóSzólók - Mosolyszünet


Én fátylat borítok, te asztalt,
már elérted, nem izgat, hogy bársony vagy aszfalt,
nem izgat az hogy hány olyan szar dalt
fogtál fel neszként, míg vártad a hajnalt.
Engem álomban az tart, szememben látod komoly tüzet
gyújtott az üzlet, így lesz bohócon kis mosolyszünet.
Vékony a hámréteg, a valóság felkoncol,
ezek már kész tények, nem valósághű konzol.
Amíg nem mozdulok a pontról, hiába taszítasz,
legyintek mindenre, de viszályt te szítasz.
Kölcsön a hitelre, kaptam papírt meg ceruzát,
hagyod eltorzulni arcom, amíg más pofáján retusálsz
egy szépséghibát. Így lesz gnómok között egyedi
mit egy nézés kivált, azt egy húzásra beveszi
a gyomromban pálinka, van okod pánikra.
Nevelő célzatok, mert azzal hogy te utálsz,
lehet másnak célt adok, szavaid vedelem,
a mellkasodon taposok, mert te ülsz a helyemen.